IzesBorokHaza.hu

Ha gyűlöljük a turistákat

Ha gyűlöljük a turistákatTeljességgel lehetséges, hogy valakinek már a hátán is felálljon a szőr, ha meghallja a turista szót. Hiszen ha valaki Sümegen nő föl, akkor érti, hogy a nyár azzal telik el, hogy az amúgy csöndes kis város megtelik félőrült emberekkel, akik fel-alá rohangálnak és semmi se szent számukra. Kezdődik az egész tavasszal, amikor a környékbeli Iskolákból tömegesen jelennek meg a gyermekek egy-egy osztálykirándulásra, majd folytatódik júniustól a szenvedés a nagycsaládosokkal. Aki egy kicsit kevésbé tudja tolerálni az emberek az néhány év alatt meg tudja utálni a turista tömegeket, főleg ha benne dolgozott, és elkezd egy új munka után nézni. Milyen lehetőségek nyitottak a számára, ha teljesen ki akarja zárni a turizmust? Először elég lelombozónak tűnhetnek az esélyek, hiszen a város legnagyobb része a turizmusra épül rá. De ha egy kicsit jobban belepillantunk a mélyére, például az állás munka sümeg oldalon megnézzük, milyen állások álnak a rendelkezésünkre, gyorsan megláthatjuk, hogy bőven van lehetőség, amelynek megfelelhetnek így is a számunkra, és távol kerülünk végre a turisták zajától.

Comments are closed.