IzesBorokHaza.hu

Mitől indul be a fejlődés egy kis városban?

Mitől indul be a fejlődés egy kis városban?A vidék fejlődésében elengedetlen szerepet játszanak a kis és közepes vállalkozások. Ezeknek a fejlődésével valósulhat meg csak egyedül a vidék fejlődése is. Ezt jól tudják Sátoraljaújhelyen is, éppen ezért fektetnek kiemelt figyelmet ezeknek a szektoroknak a fejlesztésére. ennek keretén belül indult ez a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Vállalkozói Központ / Zemplén Európa Ház, amely biztosítja ezeknek a vállalkozásoknak a segítséget. De nem csak pénzügyi segítségnyújtás folyik, hanem lehetőség van itt tanácsadásra, vagy éppen oktatásra is. Mert nem minden a tőke, amit bevonnak ezekbe a vállalkozásokba, elengedhetetlen a tudás és az ötletek is. Azon túl még ez is lenne a kivitelezéshez, ha valaki nem ismeri és követi az adó és jogi rendszert. Azonban ezek a törekvések egyelőre sikerrel jártak. Ennek köszönhetően, ahogy nőnek a kisvállalkozások, úgy szaporodnak az álláshirdetések a legfrissebb sátoraljaújhelyi álláshirdetések oldalon. Így pedig napról-napra egy kicsit könnyebb a megélhetés Sátoraljaújhely csöndes kis városában!

Comments are closed.