IzesBorokHaza.hu

Kategória: Egyéb

Alaposan készítsük el önéletrajzunkat

A munkaerőpiacra úgy léphetünk be sikeresen, ha kiválóan összeállítjuk önéletrajzunkat. Az önéletrajzírást sokszor elhanyagoljuk, és csak összecsapjuk, mondván, ha a vállalatoknak úgy is szükségük van munkaerőre, akkor nem az önéletrajz külsejét fogják nézegetni a HR-esek. Ebben az esetben tévedünk, mert épp úgy számít az önéletrajz külseje, mint a tartalma. Egy megfelelő önéletrajz rögtön felkelti a…

Cserediákprogram, a nyelvtanulás egyik módja

Középiskolában biztosan hallottál róla, esetleg részt is vettél benne. A nyelvi tagozaton többnyire minden diák szerepel a programban, amelynek lényege, hogy egy külföldről érkező diákot befogadnak otthonukba, és bemutatják neki az országot, a főbb látnivalókat. Amellett, hogy az itteni kultúrába is betekinthet a vendég, az itt tartózkodása után fordul a kocka, és ő vendégeli meg…

Ha módodban áll, végezz szellemi munkát

Napjainkban sokan szeretnének elhelyezkedni szellemi munkakörben. Gondolj csak bele, mi mindent tud kínálni egy vállalat, ahol szellemi munkát lehet végezni. Biztosan neked is fontos az, hogy fix munkaidőd legyen. A legtöbb helyen van, amikor túlórázni kell, és ez leginkább a fizikai munkásokat érinti. Továbbá azok a vállalatok, ahol szellemi munkát végeznek, akár béren kívüli juttatásokat…

Versenyeznünk kell a jobb helyekért

Napjainkhoz hozzátartozik a versengés, különösen akkor, ha munkát keresünk. A munkaerőpiacon hatalmas verseny zajlik a legjobb helyekért, éppen ezért jó, ha folyamatosan képezzük magunkat. A vállalatoknak sem mindegy, hogy milyen munkaerőt alkalmaznak. A cégek is válogatnak a jelentkezők közül. Ami a legfontosabb, hogy beszéljünk nyelveket, valamint rendelkezzünk jogosítvánnyal, mert ezzel is így előnyre tehetünk szert…

Legyünk biztonságban munkavégzésünk alatt

A biztonság mindannyiunk számára nagyon fontos. Ha elmegyünk egy rendezvényre, alapvetően elvárhatjuk, hogy biztonságunkért a biztonsági őrök feleljenek. Azonban nem mindig tud velünk lenni valaki, hogy megvédjen bennünket. Sokszor előfordul, hogy úti célunk eléréséhez valamilyen tömegközlekedési eszközt kell igénybe vennünk. A tömegközlekedési eszközökön a zsebtolvajok bármikor felüthetik a fejüket. Mindig győződjünk meg arról, hogy értékeink…

A felnőtteken kívül mások is kereshetnek állást a munkaerőpiacon!

Ha munkavállalásról beszélünk, legtöbb esetben mindig a felnőttekről beszélünk. Arra nem is gondolunk, hogy a társadalomban vannak ám diákok, és nyugdíjasok is. A vállalatok szoktak foglalkoztatni tanulókat is a nyáron, azonban nyugdíjasok is munkába állhatnak, amennyiben az egészségük engedi. Plusz bevételi forrás mindenkinek jól jön. Vannak olyan vállalatok, amelyek kifejezetten megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresnek bizonyos…

Mennyire vagyok zöld?

Manapság sok mindent hallhatunk a környezetszennyezésről. A híradóban is értesülhetünk különféle eseményekről. Olajt öntöttek a tengerbe, vagy felgyújtottak több hektár területet. Ha belegondolunk, mi is szennyezzük a környezetet, még akkor is, ha csak kis dolgokat viszünk véghez. Amennyiben dohányzunk, lehetőleg ügyeljünk arra, hogy a cigaretta csikket ne dobjuk el az utcán, keressünk inkább egy szemetest.…